tenger képkeretezés

Rövid történet

1996-ban vásároltam Székelyudvarhelyen egy könyvet, címe "Mindenttudó biciklikönyv". Abban láttam életembe először, hogy kerékpározásnak lehetnek más formái is, nemcsak a megszokott félig álló pozíciós, vékony, kemény, sok esetben kényelmetlen nyereggel.

Akkor határoztam el, hogynekem kell egy. Persze abban a könyvben leírt, illusztrált és fényképezett modell még nem volt felszerelve tárcsafékekkel, integrált csapágyakkal, dupla falú felnikkel, de akkor is csodajárgánynak számít, még ma is. Abban a könyben be vannak mutatva háromkerekű építésűek is, védő burkolattal eső meg szél ellen (kisebb légellenállás -> nagyobb sebesség -> kevesebb felhasznált energia). Vannak hosszú vázúak meg rövidek, felső és alsó kormányosak, engem a rövid ragadott meg, szinte mindegy, hogy felső vagy alsó kormányzással. Végül felsős született, de hogy és mikor?

2005 október vége felé egy szép napsütéses munkanap vége mikor kb. 40 db képkerethez kivágott üveget és hátlap kartont két egyformán súlyos csomagban cipeltem a két hónom alatt az akkor még Petőfi utcai üzletemből a Márton Áron gimnáziumi stoppoló helyre, hogy valahogy hozna valaki haza Gyergyószentmiklósra, hát volt még vagy 150-200 m az utca végéig, mikor megpillantani véltem egy fotelbringás csávót az utca végi parkolóban. Nem lehetett nem észrevenni elsősorban csodajárgánya miatt, másodsorban pedig a virító biciklis felszerelése miatt.

Megfutamodtam, ahogy bírtam, úgy szaladtam, mert láttam, hogy valakikkel tárgyal, gesztikulál kézzel, de azt is, hogy egyik lába a pedálon és készül indulni. Nekem a hátamon még volt egy közel 10 kilós hátizsák is. Időben oda értem, nem hajtott el Ervin (mert mint kiderül kicsivel azután, Ács Ervin a neve) a helyszínről, de annyira kifulladtam, hogy 15 mp-ig nem tudtam mondani el, mit akarok. Hát ezért néztek is, elég furcsán.

Mikor lepakoltam a csomagjaimat az aszfaltra, s végre beszélni tudtam, bemutatkoztam, megkérdeztem, hogy saját építésű-e a bringa, és elmondtam, hogy milyen rég szeretnék egyet magamnak, már nem volt gond a kommunikációval.

Eleinte abban egyeztünk meg, hogy neki van egy kis műhelye, abban neki lehet fogni az építésnek, így is úgy is akart egyet még építeni, de ha már itt vagyok én (Tenger Zoltán), hát építsük nekem, ha pénzt és energiát szánok az ügyre.

A decemberben rám váró államvizsgára való készülés közben alig maradt idő még az üzletre is, nemhogy egyéb tevékenységekre, de december végén, és január elején, már Ervin neki is fogott. Szerzett használt bringa vázakat, kezdte szétvágni, és újra összehegeszteni őket, szóval 2006 tavaszán már egy kerék nélküli vázra rá is ülhettem, amin rajta volt egy lánc nélküli középtengely és pedálkar. Az ülést egy régi lapító (vágódeszka) és egy másik foszni deszka darab szolgálta zongorasarokkal összeillesztve, hogy kipróbálhassunk különböző üléspozíciókat. Az építésből kimaradtam, ez az egyéb elfoglaltságaimnak természetes következménye, de szereztem bontott alkatrészeket, meg több esetben csináltattam különböző "vasdarabokat" esztergályosokkal, akik ezt-azt meg "esztergányoltak" - Ervin szavaival élve - nekünk.

Úgy nézett ki, hogy nyárra kész lesz a nagy alkotás, de Ervin alkotókedve alábbmaradt különöző okok miatt. Lényeg, hogy akármennyire vártam, hogy készen lesz 2006-ban, nem lett készen.

2007 késő telén és tavaszán újra lendületet kapott az ügy, annyira, hogy Nagypénteken végre kipróbálhattam. Csíkszeredában, a vasútállomás iparnegyedi oldalán van egy használaton kívüli aszfaltozott konténerátpakoló tér, még a hatalmas daru is ott áll téren, konténer egy maradt ki tudja mikortól, lényeg az, hogy forgalom nélküli nagy tér, ahol lehetett gyakorolni. Ott volt Ervin családja (két kisfia és felesége), meg az első fotelbringája, ami még 2002-ben elkészült. Ervin azt mondja, hogy ötödikes volt (80-as évek közepe) mikor mindenféle külső ismeretek nélkül már lerajzolta az első terveit.

Az én készülő bringám még nem volt lefestve, az ülése (nem hittük volna) ugyanaz a fennebb leírt deszka tákolmány volt, mindenféle borítás nélkül, váltók nem működtek, ezért be lett állítva csavarhúzóval egy alkalmasnak vélt áttételre. Leírhatatlan, milyen jól éreztük magunkat.

Az egyensúlyozás nem megy azonnal. Én úgy tanultam meg, hogy egyszer egy enyhén lejtős területen, ráülvén, hagytam, hogy a bringa elkezdjen gurulni. Nevezzük rollerezésnek. Csak miután megéreztem az egyensúlyt próbáltam feltenni a lábamat a pedálokra. Sikerült, nem estem el. Ott karikáztunk körbe körbe közel két órán keresztül. Ervin még filmezett is engem a másik bringáról. Kérdezte, hogy én őt le merném-e filmezni bringáról menet közben, de nem vállaltam, hiszen nem mertem a kormányt elengedni. Mikor Ervin családjának többi tagja teljesen megúnta, elindultak haza, akkor azt gondoltam, hogy nekünk is mennünk kell, de Ervin javasolta, hogy kerüljünk egyet a városban is. Megtettük, bementünk a forgalomba is. Rengetegen bámultak. 11 évig tartó álmom vált valóra.

Május vége lett, mikor a Román közhasznú televízió magyar adásának munkatársai filmet készítettek a bringákról, azon a nap állt össze annyira, hogy bőrbevonatos ülés került rá, működtek már a váltók is, és mindkét fék, le volt festve a váz. Íme két film, érdemes megnézni őket.

Ez történt egy hétfői napon, pénteken, június 1-én ültem rá és hoztam haza, úgy, hogy már a büszke tulajdonosa voltam. Nehéz szívvel vált meg tőle az alkotója, fényképezkedtünk még egyet, aztán már este 8 volt, mire indulhattunk kifelé Szeredából Gyergyó irányába. Egy átlagos munkanap után várt rám 56 km kerekezés egy ismeretlen járművel. Ervin elkísért Csícsóig. Közben velem volt az egész család, két autóval, a feleségem, szüleim eggyel, a húgom és sógorom egy másikkal. Kísértek. A tempó nagyon jó volt, Csícsóig hamar felértünk. Ott Ervin még egyet meghajtotta, aztán indult visszafelé a sajátján, jó útat kívánva. Hazafelé megállatam Dánfalván, ott bevárt a kíséret, utána még egyszer Szenttamással átelenben a fő úton, ahol egy következő megrendelő csodálta meg a működő példányt.

A falvakban tapasztaltam meg legelőször az emberek átlagos reakcióit. A férfiak egy része hallgat és csodálkozik, közben bámul, másik része hangosan káromkodik, a nők szinte kivétel nélkül vihogásban törnek ki. Bizonyos etnikumok pedig meg akarnak állítani, meg akarják venni, ki akarják próbálni. Hát ezt nem éppen ilyen udvariasan, mint ahogy leírtam,... a többit az olvasó képzeletére bízom. Megálltam még telefonálás miatt Domokoson, ahol a telefonáló parner eltöltetett vagy 15 percet drága időmből. Ekkor kezdett sötétedni. Elég nehezen értem fel a marosfői hágó tetejére, az utolsó fél kilóméteren leszálltam és taszítottam. Voltak lámpáim és fényvisszaverő mellényem. Sötét volt, mire felértem a tetőre. Ott már csak a szüleim és feleségem várt. Nagyon éhes voltam, ezért a vendéglőben, hogy erőt merítsek a maradék 20 km-re, elfogyasztottam egy valamilyen levest. Éjjfél lett, mire Gyergyóba érkeztem. Nagyszerű élmény volt.

Még abban a hónapban km mérő óra került rá. A mai nap (2008. július 8-án) meghaladtam a 2200 km megtett útat.

Tapasztalataim: A lábfejem sokkal jobban fázik, mint a hagyományos bringán (lehet ellene védekezni). Hajtás közben fárad a test egyenletesen. Hosszabb túrákat is csináltam, 20-25 km-enként meg kellett álljak 5-5 percre, hogy nyújtozódjak egyet. Nem fájdul meg különösebben semmi, nem zsibbad semmi, de mégis olyan, mint amikor néha fizikai munka közben jó megpihenni. Emelkedőkön fárasztóbb vele haladni, de enyhe emelkedőn, vízszintesen enyhe lejtőn és nagy lejtőn csodálatosan suhan. Ellenszélben nagyon jól viselkedik, kb. kétszer megy gyorsabban, mint egy normál bringa (10-12 helyett 22-25 km/óra). Mértem régebb normál bringával is a teljesítményemet. Azzal az átlag 17-18 km/óra volt, a mindenkori, a fekvővel pedig 22-23 km/óra. Az emelkedőn való nehéz mászás magyarázata, hogy összességében a fotelbringa más izmok mozgatását igényli a lábon belül. Én mikor átültem rá, már 18 éve nyomtam a hagyományosat, tehát elmondható, hogy kialakult a megfelelő izomzatom arra a típusú mozgásra. Erre még ezután fog kialakulni. Pusztán az egy év alatt érzem, rengeteget fejlődtem, sebességben is, egyensúlyozásban is, meg tájékozódásban. El kell mondani, hogy a hátra látás elég nehéz feladat. Nem egyszerű megfordulni rajta. Én már tudok, de érdekes módon jobb felé sokkal könnyebben és nagyobb fokban, mint balra, ami nem egy jó dolog, mert vannak esetek, mikor balra hátra fordulva kapnék jobb képet a hátamnál történő eseményekről. Tükröt használok, egy domborút, de azt nem ajánlom senkinek, mert az autó alig van 30 m-re a hátamnál, (108 km/óra sebességnél az autó egy másodperc alatt 30 m-t tesz meg) a hangját rég hallom, mikor a tűkörben még mindig nem kivehető, hogy mi is érkezik. Le fogom cserélni síkra. Útkereszteződésekben, főleg, ahol az egyik főút, nagyforgalmú, és azt mellékút keresztezi, vagy csatlakozik hozzá, ha a főút szembejövő sávját kell átszelni, azt ajánlom mindenkinek, száljon le az út jobb szélén, és taszítsa át, utána üljön fel újra, mikor beállt a megfelelő irányba. Egyenetlen úton nagyon ráz. Kerekek legyenek felfújva legalább 3 bar-ra, ugyanis ez egyrészt megkönnyíti a haladást, másrészt az éles útegyenetlenségek nem kompenzálhatók testből, mint a hagyományos biciklin, azzal, hogy felemelkedünk lábbal a pedálokra, s áthelyezzük testsúlyunkat egyik kerékről a másikra. Az ülésből előre hajolni egy keveset lehet, és az segít is, de nem eleget, szóval, ha nem elég kemények a gumik, akkor sérülhet a felni, főleg az első, s még balesetet is okozhat. Az autósok meglepően jól "viselnek" el, de lehet, hogy ez azért is tűnik így mert rosszabbra számítottam. Persze akad néhány sofőr, amatőr is, profi is, aki mellém érve dudál egyet (20 m-en belül emberre dudálni tilos törvény szerint), olyankor érzem, hogy ilyedtemben leesek a bringáról, de hát ez nem fog változni, ezeket a dolgokat el kell viselni. Ha szembe előznek, arra figyelni kell, azonnal le kell húzódni, én szoktam "szembeelőző gyanús" helyzetekben a saját sávom közepén haladni szándékosan, ha hátulról senki sem jön (s, ezt még biztosan is tudom), hogy eszébe se jusson a szembe jövőnek kilpéni. Mivel a lánc hosszú, hamar megnyúlik. Karbantartása ügyes bajos, hamar mocskolódik. Főleg a hátsó lánc, ami nedves időben a hátsó kerék miatt gyakorlatilag vízfelhőben úszik. Eső után már másnap lehet fogni neki a tisztításnak és újrakenésnek.

Esőben hagyományos esőköpennyel képtelenség védekezni az elázás ellen. Párszor áztam már meg, annyira szembe talál a víz, hogy a zuhany semmi ehez képest.

A kötelezően viselendő fényvisszaverő mellény az üléspozíció miatt hátulról éjszaka nem látszik, szóval el kell látni rendesen hátulról egyéb fényvisszaverőkkel. Reklámprodukciós cégeknél lehet kapni fényvisszaverő öntapadós csíkokat mindenféle színben, még feketében is, tehát megoldható.

Úton történt:

Még a tavaly nyáron, a Maros szálloda mellett haladva megálltam egy üzletnél, mikor leszálltam, hallottam egy gyerekcsapat felől, egyik hang mondja a másiknak: - Látod-e megondtam, nem mozgássérült!

Alfaluban, egy mellékutácban hallottam, öregek beszélték: - Ez vajon félszeg?

Motoros csapatok és szembe jövő biciklisek nagyokat köszönnek. Ez jól esik mindig.

Mennyi hülyeséget kitalálnak!

Ezt egyszer úgy elütik, mint a taknyot.
Miyen kényelmes...
Azt gondoltam, nekem is kell egy ilyen.

Gyakran feltett kérdésekre válaszok:

1. - Nem kényelmetlen, hogy a fejet úgy kell tartani? - Nem, sokkal könnyebb a fejet így tartani, tehát előfelé döltve, mint hátra felé.

2. - Nem fájdul meg a háta? - Nem. Folytonosan és elég nagy felületen van megtámasztva, ahhoz, hogy ne legyen eröltetésnek kitéve. Talán 200 km-nyi rázós, gödrös úton lehet ez probléma de ha már így állunk, ez autóban, buszon is előfordulhat.

3. - Miért nem hosszabb az ülés támlája, hogy megtámassza a fejet? - Azért, mert használhatatlan, az út egyenetlenségein áthaladva a két kerék asszinkron fel-le mozgásából adódóan a fejhez viszonyítva ez hirtelen elé és hátra mozogna, mintha valaki folyamatosan nyakleveseket osztogatna vaskézzel. Gondoljunk bele, az autóban is van fejtámla, ma már mindegyik ülésnek, de a sofőr vezetés közben még sem használja, nem is úgy van kiképezve, mert elaludna. Szerepe csak a szomorú és mindenképp kerülendő frontális ütközésnél van, de ez már más téma.

4. - Nem fárasztó, hogy a lába úgy fent van? - Nem, kezdetben furcsa, szokatlan, de semmiképp nem fárasztó.

5. - Gyorsabb, mint a hagyományos bicikli? - Határozottan!